Kosár
A Révész Késes Műhely története
Dédnagyapám id. Révész Lajos, aki fegyverkovács volt Budapesten a Soroksári úti fegyvergyárban, villamos balesete után végkielégítéséből Dunaföldváron telepedett le, ahol 1920-ban kezdett késesként dolgozni. Dénes, Lajos és Béla fiai tőle tanulták meg szakmájukat, akik szintén elismert késesek voltak. Anyai nagyapám, Lajos aki 1943-ban Dunaföldvárról Sárbogárdra költözött tette igazán híressé a „Révész bicskákat”. Számos OMÉK-on és BNV-on vett részt, ahol megismerték a juhászok az azóta is kiváló minőségű „Révész juhászkést”.
1982-ben a sárbogárdi műhelyből mestervizsgáztam, majd leszerelésem után 1984-től Budapesten az Örs Vezér téri pavilonomban köszörűsként dolgoztam. 1993-ban vettem át a sárbogárdi késes műhelyt, amit azóta is legjobb tudásom szerint próbálok vezetni. Zsűriztetéseim után 1999-ben Népi Iparművész címet kaptam, s tagja vagyok a Székesfehérvári Kézművesek Társaságának és elnöke vagyok a Magyar Késműves Céh Egyesületnek. Kiállításokon számos oklevéllel ismertek el.
Zsebkéseinket sárbogárdi műhelyben és az ország különböző kézműves vásárain tekinthetik meg.
Bicskáink élesek, erősek és masszívak, bírják az erősebb igénybevételt.
Cím: 7000 Sárbogárd, Ady Endre út 157
Fax: +36 25 460 006
Mobil: +36 20 941 1468 vagy +36 30 951 5498
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Cím: 7000 Sárbogárd, Ady Endre út 157.
Fax: +36 25 460 006
Mobil: +36 20 941 1468
+36 30 951 5498
E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
Kézműves bicskákról általánosságban
A munkafolyamatok túlnyomó részét emberi kéz végzi, természetes anyagok felhasználása mellett. Teljes mértékben eltérnek a gyári, gépsorokon készült daraboktól. Ezért nem olyan pontosan illeszkednek az alkatrészek, nyél panelek egymáshoz mint gyári társaikon. Minden bicskát igyekszünk középre állítani, azonban az agancs, szaru idővel “elhúzhatja” és nem biztos, hogy középre fog állni. Agancs illetve szaru nyelű bicskából nincs kettő egyforma darab, a természetességükből eredően.
A jó bicska pengéje nem kotyog, ezt úgy tudjuk ellenőrizni, hogy nyitott állapotban apró oldalirányú mozdulatokkal megrántjuk. Egy bicskának szükséges cvikkolnia - Ez azt jelenti, hogy csukott állapotban tudjuk még befelé nyomni egy kicsit a pengét, majd a rugó visszanyomja az eredeti állásba. Ez azért fontos mert így csukott állapotban a bicska éle nem a rugón ül, és nem veszi ki az élét.
Helyes használat
A legfontosabb, hogy kerüljük a porcelán illetve üvegfelületeken történő vágást. Legkeményebb és legjobb leélezéssel rendelkező penge finom éle gyorsan elkopik az előbb említett felületeken.
Idővel azonban minden vágóeszköz elveszíti az eredeti élességét, ezért először szükséges a fenés. Mi a Tyrolit kétoldalas fenőkövet ajánljuk mely megtalálható webáruházunkban is, ha valaki elsajátítja a helyes fenés technikáját akár évekig is kényelmesen használhatja bicskáját köszörülés nélkül.
Azonban ha mégis köszörülésre kerül sor csak megfelelő tapasztalattal rendelkező szakemberre bízzuk bicskáinkat. A különböző élező eszközöket amibe csak bele kell tartani az élezni kívánt kést, bicskát kifejezetten NEM ajánljuk, mivel összekarcolják a felületet, nem érik el a kívánt hatást.
Bicskák becsukásánál a pengét kézzel kísérjük be, ne hagyjuk becsapódni, elsősorban biztonsági okokból, másodsorban ilyenkor a penge belevághat a rugóba mely kiveszi a bicskánk élét. Ez különösen igaz a hosszú vékony egyenes bicskákra pl: szalonnázó.
Figyelem!
A Révész bicskák rugója szénacélból készül a megfelelő rugóerő illetve tartósság miatt. A nyél panelek legtöbb esetben valamilyen élő anyagból készülnek ( fa, agancs, szaru ). Mindezeket figyelembe véve SZIGORÚAN TILOS mosogatógépbe tenni a bicskát.
Takarítás
Használat után a pengét mosogatószeres, vizes szivaccsal mossuk le majd rázzuk ki a vizet a bicskából és töröljük el a pengét becsukás előtt. Abban az esetben ha a nyélre is került szennyeződés, vízzel mossuk le majd azonnal töröljük szárazra. Mosogatóban, vízben történő áztatás SZIGORÚAN TILOS, mert ennek következtében a természetes anyag megszívja magát vízzel majd újra kiszárad, ezért deformálódik, szálkásodik.
Szénacél pengés bicskák a használat során elkezdenek “patinásodni” ez azt jelenti, hogy egy sötét szürkés színt vesz fel a pengéjük mely kevésbé fényes az eredetinél.
Karbantartás
Szaru nyelű bicskák esetében, a nyelet 2-3 havonta érdemes az ujjainkal átkenni egy kis zsírral / ha van éppen kéznél birkafaggyúval, majd egy nap után ronggyal eltörölni. Ez jót tesz a szarunak mert nem hagyja nagyon kiszáradni így nem szálkásodik ki, illetve nem mattul be.
Ha sokáig nem nyúlunk bicskánkhoz, használat előtt csukott állapotban szükséges 1-2 csepp műszer olajat csepegtetni a penge és a rugó közé. Majd kinyitni - becsukni néhányszor, így a kiszáradt bicskánk újra könnyedén fog működni. Abban az esetben ha mindennapos használatban van akkor is érdemes ezt megtenni néhány havonta. TIPP: Hogyan juttassuk be megfelelően az olajat? - Egy fogpiszkáló hegyét mártsuk bele az olajba majd arról csepegtessük a megfelelő helyre az olajat.
Abban az esetben ha a bicska belseje szennyeződött, tegyünk egy kis vattát egy fogpiszkálóra majd azzal távolítsuk el a szennyeződéseket. WD40 és hasonló szerek használatát mellőzzük mert kiszárítják bicskánkat. Rugódíszben lévő szennyeződések eltávolítására is a fogpiszkálót javasoljuk, natúr formában.
Tárolás
Nem szabad nyirkos, dohos helyen tárolni őket, ez a környezet nem tesz jót a nyél paneleknek és a rugónak sem. Negatív hatással van a bicska megjelenésére, működésére.
Napi használat során zsebben, tokban tökéletesen tárolhatók. Ha nem használjuk gyakran, lakásban is nyugodtan hagyhatjuk őket. A fent említett időközi karbantartások elvégzése mellett egy bicska akár évtizedekig használható marad.
Számlavazető bank: K&H Bank
Számlaszám: 10402946-00020874-00000007
Név: Révész Árpád
Nemzetközi utaláshoz
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
IBAN kód: HU51 1040 2946 0002 0874 0000 0007
Postán maradó csomag
Előreutalás: 1 500 Ft
Házhoz kézbesítés
Előreutalás: 1 930 Ft
Utánvét
450 Ft
Külföldre postázás
Előreutalás: Kb. 4 000 Ft
Személyes vásárlás előtt előzetes egyeztetésre van szükség, mert a weboldalon készleten lévő darabok nem biztos, hogy megtalálhatóak a helyszínen. Vásárokba, rendezvényekre elvisszük magunkkal a készletet így a rendezvény ideje alatt műhelyünkben nem elérhető.
Eseményeken
Az események menüpont alatt megtalálhatóak a közelgő helyszínek, időpontok ahol megtalálhatóak leszünk, itt is van lehetőség személyes vásárlásra.
FIGYELEM: Kisollók (körömvágó olló, manikűrolló) élezését kapacitás hiányában sajnos nem tudjuk elvállalni.
5" | 2 000 Ft |
6" | 2 400 Ft |
7" | 2 800 Ft |
8" | 3 200 Ft |
9" | 3 600 Ft |
10" | 4 000 Ft |
Metszőolló | 3 000 Ft |
Fűszél nyíró oló | 3 000 Ft |
Sövény nyíró olló | 3 000 Ft |
Háztartási ollók | 2 000 Ft - 4 000 Ft |
Fodrászollók | 2 500 Ft - 5 000 Ft |
(5” - 10” között, collonként 400 Ft- ot változik az ár)
(100 Ft / cm)
konyhakés | 800 - 2 000 Ft |
henteskés | 800 - 2 000 Ft |
hasítóbárd | 3 000 - 5 000 Ft |
vésők | 1 000 - 1 500 Ft |
gyalukések | 1 000 - 1 500 Ft |
fűnyíró kések | 2 000 Ft |
balták-fejszék | 2 000 - 4 000 Ft |
Kés + rostély: Kérjük juttassák el a kést és a rostélyt is.
5-ös | 1 900 Ft |
8-as | 2 300 Ft |
10-es | 2 700 Ft |
22-es | 3 200 Ft |
32-es | 3 800 Ft |
Törésért nem tudunk felelősséget vállalni. A ki nem váltott javításokat egy hónapig tároljuk.
Magyar bicskakultúra
Néprajzi tanulmányaim első három éve után, az alapképzés befejezésekor készített diplomamunkám témájául a hagyományos paraszti kultúra és kézművesség egy különlegestárgycsoportjának, a jellemzően magyar típusú bicskáknak bemutatását tűztem ki célul. E dolgozatom korántsem volt minden részletre kiterjedő, lehetőségemhez és a terjedelemhez képest egy átfogó képet próbáltam alkotni a témakörről. A hangsúlyt akkor a debreceni bicskatípusokra, és a nagy múltú debreceni késkészítő mesterség kutatására helyeztem. Részletesen bemutattam a debreceni Déri Múzeum gyűjteményének ide vonatkozó anyagát, ez alapján próbáltam meg a lehető legrészletesebb képet megalkotni a cívisváros és környékének egykori bicskakultúrájáról.
A fehérvári bicskáról
Dunántúl szerte híres volt a fehérvári bicska. Elnevezése származási, készítési helyére, Székesfehérvárra utalt. A régi mesterek egyes bicskatípusok nyelét a város zászlajának piros-kék színeivel díszítették. Különböző késtípusokat készítettek: frakkos, francia, pecsétnyomós, náder, völgyelt, fejesgörbe, sniccer. Az acélos bicskát tűz csiholására is tudták használni. A körmöző pengével ellátott bicskát a juhászok a juhok lábának gyógyítására használták (Pesovár 1983, 19). Közkedveltségét jelzi, hogy a fehérvári bicska gyakran szerepel a XVIII-XIX. századi művelődéstörténeti forrásokban. A’ rendes pipázás privilégiumjai című, 1789 után keletkezett ponyvanyomtatvány szerzője elismerően nyilatkozott róla: „… az egész világon leg-áldottabb fü a’ Dohány; azért-is szorosan parantsoljuk, hogy ez a’ drága fü nem krajtzáros bitsakkal, vagy holmi buta vatskóval vágattassék, hanem ama’ hires Fejérvári, tsont nyelü éles bitskával…”
ELÉRHETŐSÉG
Cím: | 7000 Sárbogárd, Ady Endre út 157 |
Fax: | +36 25 460 006 |
Mobil 1: | +36 20 941 1468 |
Mobil 2: | +36 20 497 2695 |
E-mail: | This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. |